Ezt még nagyon régen írtam, de gondoltam felrakom:)
Vége az évnek. Pár perc és befejeződik a tanévzáró, de én még mindig nem mondtam el Graynek. Ott jön! Most vagy soha.
-Gray! Én..én szeretlek! - mondtam fülig pirulva.
-Hahaha! Te dagi! Menjél és zabáld magad halálra! - ezekkel a szavakkal és hangos hahotázással elment.
Igen, dagi vagyok. Pattanásos kislány aki amint meglátja Grayt rögtön fülig pirul, dadog és remeg. Azért vallottam neki szerelmet, mert a szüleimmel másik városba költözünk.
*2 év múlva*
Hát..ismét itt vagyok. Megas, vékony lettem. Sokan hívtak már randira, de az én szívem még mindig csak egy valakiért dobog: Grayért. 2 év telt el azóta a nap óta. Ma van az osztálytalálkozó. Még egyszer megpróbálom. Ahogy így gondolataimba mélyedtem nem vettem észre, hogy majdnem nekimentem valakinek.
-Sajnálom, ne haragudj! Nem figyeltem!
-Lucy? - kérdezte az idegen - Tényleg te vagy az?
-Leo?!- félrevonultunk és beszélgetni kezdtünk.
-Nos, nekem mennem kell- szólalt meg fél óra múlva- El kell intéznem még pár dolgot.
-Rendben van. Szia.
-És...nagyon csinos lettél - mondta mosolyogva, majd elment.
Következő nap eljött az osztálytalálkozó ideje. Leo eljött értem és együtt mentünk.
-Biztos vagy venne, hogy ezt akarod? El akarod mondani neki? Nem félsz?
-Igen, Leo. Teljesen biztos vagyok. Most már csinos vagyok és vékony így biztos nem fog visszautasítani.
-Ahogy gondolod. De vigyázz magadra!
-Rendben.
Amióta Leoval vagyok a szívem hevesen ver. Eljött a pillanat. Az osztály épp az iskola felé sétált, amikor sírni kezdtem.Leo azonnal ott termett melledtem és megvígasztalt.
-Félek!- mondtam sírva. -Lucy!- ölelt magához szorosan - Nem kell félned. És nem is muszáj elmondanod.
Mielőtt bementünk volna még szorosan megöleltem. Ő letörölte a könnyeimet és bementünk. Mire visszanéztem volna ő már nem volt sehol. Ahogy kerestem Grayt meghallottam egy csapat lány beszélgetését.
-...igen, Leo behúzott Graynek!
-De Leo olyan csöndes és rendes srác.
Odamentem.
-Ne haragudjatok, mi történt?
-Graynek szerelmet vallott a Dagi és Gray csúnyán kikosarazta. Leo ezt megtudta és behúzott egyet Graynek.
Amint megtudtam rohantam, hogy megkeressem Őt. Nekimentem valakinek.
-Bocsi, sietek!
-Hello! Hova sietsz? A nevem Gray. Még nem láttalak itt - ahogy felnéztem rá, már egyáltalán nem volt helyes. Tovább futottam. Az alsó szinten megláttam egy fiú csoportot. Ott volt.
-LEO!!!- odafutottam és a szívem majd kiugrott a helyéről.
-Leo, nem is tudtuk, hogy a barátnőd is itt van! Mi akkor nem is zavarunk. Fent leszünk ha keresel - Christopher és pár másik srác felmentek.
-Lucy,mi a baj?
-Majdnem őrültséget csinátam.
-Hogy érted?
-Valaki teljesen mást szeretek - néztem fel rá.
-Szeretlek, Lucy!- mondta, majd megcsókolt.
A fogadás
Még mindig emlékszem arra az egy évvel ezelőtti zuhés napra. Aznap nagyon esett az eső és én nem vittem magammal esernyőt. Épp az iskola udvarán futottam a buszra, mikor megcsúsztam a csúszós úton. Már készültem, hogy nagyon NAGYON fog fájni, de nem. Valaki elkapott.
- Jól vagy? - kérdezte tőlem az idegen.
Néhány centivel volt magasabb nálam, de ahogy a vizes haja a szemébe lógott azonnal belészerettem. Bennek hívták. Jó magatartású, kifejezetten okos és értelmes. Vonzó arc és megjelenés. Az iskolánk híressége. A herceg, akiért minden lány rajong. A herceg, akiért én rajongok. Azóta egyfolytában őt figyelem, mikor nem lát. Épp a klubban voltunk pár baráttal. Ő a haverjaival billiárdozott, miközben cigiztek.
- Lefényképeztek minket?
Basszus, nem vettem le a hangot! Valaki megfogta a vállam.
- Hölgyem, beszéljünk egy kicsit!
- Igen…? – valaki mentsen ki innen!
- Ismerem ezt a lányt. Alishanak hívják, ha jól tudom, a 2/c-be jár. Igazam van? – Adam kérdezett mosolyogva. Ben egyik legjobb barátja. Kicsit szórakozott srác, de megbízható- Közel járok, nem? Nos, így van, nem?
- Állj már le! – mordult rá Tom. Jó fej a maga furcsa módján. Szemüveges és szeret okoskodni. De mindent egybevetve elég népszerű a lányok körében. Ő is Ben barátja.
- I..igen – adtam igazat Adamnak.
- Értem – szólalt meg Ben – Mi célból csináltad a képet?
- Én…öm .. – most mondjam meg neki, hogy szerettem volna csinálni egy képet arról a fiúról, akit szeretek?
Miért kellett ennek így alakulnia? Mivel olyan, mint egy herceg, annyira szerettem volna egy képet, ami csakis az enyém.
- Ha egy ilyen jellegű probléma hátra marad, az igen bosszantó, tudod? Töröld ki azonnal a képet! - Ben odaállt elém és várakozott – Töröld ki!
- A… Azt már nem! Hasztalan, már át is küldtem a gépemre – gyorsan bepötyögtem a számot és elküldtem.
- Neked aztán van bőr a képeden. Alisa. Kössünk egy fogadást.
- Fogadást?
És a játék kezdetét vette.
- Ha elérem, hogy egy héten belül belém zúgj, akkor ki kell törölnöd a képet.
- És ha nem sikerül?
- Akkor megtarthatod a képet. Ja, és nem hallottál semmit. Ezek a tagok is ezt szeretnék – ránézett Adamre és Tomra. - Elfogadod, vagy sem?
- Elfogadom! Tutira a földbe tiprok egy olyan alakot, mint te! Nem esek beléd! – nem fogja megkapni amit akar. Legalább is így nem.
- Oké, kezdődjék a játék.
El sem hiszem, hogy ilyet tettem. Azt mondta mikor vége volt a klubnak, hogy holnap randizzunk. Én pedig belementem. De tudom, hogy ez az egész fogadás értelmetlen. Hogyan szerethetnék belé, ha már most szerelmes vagyok? Amikor odaértem a randi helyszínére ő már ott volt.
- Csá! 10 percet késtél. Menjünk be, mert nagyon hideg van kint – hm… vajon mennyi ideje várhatott? Az orra tiszta piros.
Csak nem azért érzem magam kellemetlenül, mert direkt késtem?
- Ja, jól nézel ki – mondta egy idő után.
- Oh, köszi – mondtam pirulva.
Ne hagyd, hogy átverjen Alisha. Ez egy csapda, amibe a csajok beleesnek. Ez csak egy játék, nem?
- Hé – levette a sálát és odaadta – kölcsönadom, különben megfázol. Miért nem hoztál sálat, ha ilyen hideg van? Csodálom, hogy nem esik a hó.
Ahogy így elnéztem olyan aranyosnak tűnt. Egy pillanatra el is felejtettem, hogy ez csak egy játék.
- Ja, azért nincsen sálad, mert szegény vagy, és nincs pénzed venni egyet? – nevetett.
- Egyáltalán nem! Mégis mit képzelsz? – förmedtem rá.
Nem sokat beszélgettünk. Sétálgattunk kirakatokat nézegettünk. Mikor leértünk a focipályához elkezdett esni a hó.
- Mit… csinálsz? – kérdeztem, mikor felnézett az égre és kinyújtotta a nyelvét.
- Havat eszek.
- És finom? – kérdeztem kacagva. A sóvárgásom tovaszállt, de teljesen rabul ejtett.
Épp mentem felé, mikor megcsúsztam és elestem, de ő megfogott.
- Te… olyan könnyen elesel. Emlékszel rá? – hogyne emlékeznék. Arra a napra, amikor az esőben ugyanígy megmentett. Alig hiszem el, hogy ő emlékszik rá. A mellkasomban éles fájdalmat éreztem, mikor emlékeztettem magam: ez csak egy játék.
- Alisa! Csókolózzunk!
- Mi?
- Fogadjunk! Alisa meg fog csókolni.
- Én ugyan nem!
- De igen, mert én azt akarom.
Ben egy hamisítatlan alkudozó. Hová vezet ez a játék? Azt hiszem, ez egy komoly csók volt.
- Sz’ted szeretkezzünk?
- sze…?
- Fogadni akarsz?
- Hülye!
Ezután elmentünk egy hotelba. Nem is értem hogy mehettem bele. Alisa, ez csak egy játék! Csak a kép miatt csinálja ezt veled! Felejtsd el! Találsz nála jobbat is.
- Csináljuk! Egy kicsit el akarlak bűvölni, Alisa.
Ez az egész egy fogadás érdekében történt, még ha Ben nem is komoly, én egyáltalán nem bánom. Mert..
- Ben..
…kétségtelenül az elején vesztettem…
- Szeretlek
Már az elejétől fogva nem volt ütőkártyám.
- Tom? Nyertem – erre a két szóra ébredtem fel. A szívem majd széthasadt – Szóval ennek a játéknak vége.
A telefont ledobta az asztalra felvette a kabátját és elment. Hiába tudtam, a szívem annyira hevesen vert. A kedves gesztusai és a hangja. Mindez csupán a játékért. Ott ültem az ágyon egy párnát szorongatva és sírtam. Tehetetlen voltam.
- Miért sírsz? – Ben állt ott az ajtóban. A szívem megint hevesen vert.
- Ben! Te barom! Csak egy nyamvadt kép miatt! Csupán egy képet akartam rólad! Már a kezdetekkor megnyerted a játékot és a végén is sikert arattál – kiabáltam neki. Igaz, a játéknak vége, ahogy a szerelemnek is.
- Alisa.
- Ne mondd ki ilyen könnyen a nevem! – a hangjával, a vonzerejével, kibírhatatlan.
- Alisa, nem vagyok egy kép. Valami mást akartál, de én csak téged.
A választás a győztes kezében van. Ez az előnye a háborúnak. Alig akartam elhinni, amit hallottam.
- Mire fogadunk legközelebb? Játszunk? – kérdeztem miközben megöleltem és a földre estünk.
- Kis bolond…
A vesztes számára a választás a tiéd.
Tiltott szerelem
A munkából indultam hazafelé, mikor megláttam néhány gyanús alakot az egyik lámpánál.
- Félek… kérem, ne! – kezdtem hátrálni, de ők egyre csak felém közeledtek. Az egyikőjük lefogott, amíg a másik elvette a táskámat.
- Nyugi, miért vagy ilyen sietős? – szólt az egyikőjük, akinek az arcán volt egy karmolás nyom.
Valahonnan morgást hallottam a sikátor felől. Odanéztem, de csak egy villanást láttam. Az egyik támadóm idegesen kiabált.
- Mit keres itt egy rühes farkas? – valaki csípjen meg. Ez nem lehet. Itt áll előttem egy farkas.
Úgy tűnik, mintha meg akarna védeni. Rávicsorított a férfiakra, akik elkezdtek felé rugdosni. De a farkas ekkor megragadta az egyikük karját és elkezdte rángatni. Vér fröcsögött a betonra. A pasasok fejvesztve menekültek, otthagyva engem egy farkassal. Most, hogy jobban megnézem éjfekete a bundája és gyönyörű aranyszemei vannak. Az állat rám néz, odajön és megszagol. Nem merek mozogni. A szívem oly hevesen ver. Ezek után megfordult és elindult. A távolból hallottam azoknak a férfiaknak a hangját, akik megtámadtak.
- Erre, felügyelő! Erre! – a hangok egyre közelebb értek.
- Gyere hozzám! Gyere! – magam sem tudom miért, de hazavittem egy farkast, de ami még ennél is szokatlanabb, hogy utánam jött – Ebben az épületben lehet tartani állatot, és én mindig is szerettem volna egyet.
Amikor beértünk a lakásba én bementem a szobámba egy nyakláncot keresve. A farkas leült az ajtóban és figyelmesen nézte, hogy mit csinálok.
- Áh, megvan! Sárga kvarc. A színe olyan,mint a szemedé – mondtam, majd felraktam a nyakár – Tessék! Kiemeli a tökéletességed. De a te szemeid szebbek. Egy gyönyörű drágakő, ragyogó fénnyel.
Hírtelen csengettek.
- Nyitom!
- Üdv!
- Áh, Mr. Taylor!
- Csak erre jártam, és gondoltam benézek. Tessék, ezt neked hoztam – nyújtott át egy gyönyörű csokrot – Ha ráérsz, elmehetnénk vacsorázni.
- Am… Köszönöm, de..
- Drága Clover, azt akarom, hogy többet tudj rólam. Azt akarom, hogy megértsd az érzéseimet.
- Öm..- jaj, ne! Ez olyan kellemetlen. Hogyan mondjam meg neki, hogy nem akarok tőle semmit? – Mr. Taylor...
- Clover! – szólalt meg mögöttem egy idegen hang – Éhes vagyok! Te meg ki vagy? Van valami elintézni valód?
- Nem… nem igazán – dadogta Taylor. Szegény teljesen zavarban van, ahogy én sem tudom, hogy ez a pasas hogyan került a lakásomba.
- Értem
- Akkor… viszlát! – zavartan még rám nézett, majd elment.
Amikor megfordultam egy magas, jóképű, éjfekete hajú férfi állt velem szembe, akinek a nyakában ott lógott a sárga kvarc nyaklánc. Lehetetlen.
- Egy farkas ember?
- Ne keverj össze engem azokkal az átváltozó, tehetetlen korcsokkal. Én fajtiszta farkas vagyok. A hold ereje változtat emberré – a szemei most is megbabonáznak – És most elfogom a fiatal hajadont és…
Elkezdtem nevetni. Olyan viccesen adja elő.
- Ez nem nevetséges! – mordult rám.
- De, nem nézel ki valami ádáznak ebben az öltözékben – így van. Egy törölközőben és egy kigombolt ingben nem nézett ki veszélyesnek. Ahogy a holdfény megvilágította hátulról, így nem tudtam elhinni, hogy ő valójában ugyanaz a farkas, akivel pár órával ezelőtt találkoztam.
Egyáltalán nem félek tőle. Biztos a szemei miatt van. Olyan gyönyörűek. Bementünk a szobámba, amíg én kerestem neki egy férfinadrágot, mivel volt egy-két darab.
- A nevem Ted – nagyon közel hajolt hozzám és a szemembe nézett – kedvelsz, nem? Csak nézz a szemembe.
A topáz szemei, nem tudok semmire sem koncentrálni. Az ajkaink összeértek. Ezek az elbűvölő szemek. Reggel mikor felébredtem az ágyamon egy farkas aludt. Visszaváltozott. Nem hiszem el! Nem hiszem el! Ilyet tettem valakivel, akit most ismertem meg. Ez nem rám vall. De az istenért! Ő egy farkas! Egy farkassal feküdtem le! Ez az egész, olya hihetetlen. A munkahelyemen egész nap ezen gondolkodtam.
- Clover!
- Igen? Á, üdv Mr. Taylor!
- Bocsánat, hogy tegnap bejelentés nélkül mentem át.
- Á, nem tesz semmit.
- Az az ember tegnapról a te…
- Ó nem! Ő.. az unokabátyjám.
- Á, már értem! Az unokabátyjád – látszott rajtad, hogy felcsillan a szeme és megkönnyebbül. Nem akartam átverni. Viszont nem tudtam, hogy hogyan tudtam ilyen egyszerűen megmagyarázni. Többek között igazán jó esténk volt. Milyen kínos. Mikor vége volt a munkámnak éppen indultam hazafelé, mikor egy ismerős hangot hallottam meg.
- Clover, hello!
- Ted! Hogy hogy itt vagy? Megmondtam hol dolgozom?
- Már messziről megismerem a szagod. Mennyünk haza.
- Mennyünk haza. Mondod te, de..
- Össze-vissza vándoroltam. Nincs hol élnem. Nálad fogok lakni. Nem akarok esténként farkasként az utcákon portyázni – ezt olyan egyszerűséggel mondta, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. De mit tegyek, ha belenézek a szemébe nem tudom azt mondani neki, hogy nem. Tehetetlen vagyok ezekkel a szemek ellen. Ez furcsa.. befogadtam egy kóbor farkast.
- Oh…
- Mi az?
- Elfelejtettem valamit. Visszamegyek érte.
- Veled megyek.
- Nem kell, egy perc és itt vagyok – elindultam vissza, mikor megint furcsa alakokba bukkantam.
- Szórakozz velünk egy kicsit, édes! – kuncogták – Vagy talán átengeded nekünk a pénzed?
- Ne… kérlek ne – a kezeimet védekezően magam elé tartottam.
- Megkérhetlek titeket, hogy valaki mással csináljátok? Kicsi fiúk – Ted ott termett előttem. Olyan félelmetes volt a hangja.
- Mi az ördög? Nyald ki a seggem, tökfej! Húzz innen!
Ted olyan arcot vágott, amitől nagyon megijedtem. Nem változott át farkassá, de az arckifejezése olyan volt, mint egy farkasé.
- Hagyjuk, menjünk! – a támadóim elfutottak.
- Jól vagy? – kérdezte Ted, most már aggódó arckifejezéssel.
- Igen, megvagyok. Nem vagyok valami kisteremtű, ezért ez gyakran megesik.
- Nahát. Egy percre sem hagyhatlak egyedül – szorosan magához ölelt.
Másnap mikor mentem dolgozni Tedet is magammal vittem, aki immár farkas volt.
- Elég nagy kutya – szólt a főnök.
- Sajnálom, egyszerűen nem hagyhattam otthon.
- Nem gond, kint hagyhatod az üzlet előtt. Gyönyörű kutya és okosnak látszik. Elég könnyű áldozat vagy Clover. De most már nem aggódom miattad. Egy ilyen nagy és erős kutya biztos megvéd a koszos csavargóktól.
Mikor hazaértünk, megvacsoráztunk és elkezdtünk beszélgetni Teddel.
- Nem hiszem, hogy mindig meg fogja engedni, hogy magammal vigyelek. De azért remélem.
- A hold ereje egyre gyengébb. Ha nem tudok átváltozni, akkor nem is mehetek ki eléd.
- Te nem fogsz átváltozni? – lepődtem meg.
- Te. Túlzottan megkönnyebbültél. Mégis miért? – kérdezte miközben elkezdte csókolgatni a nyakamat és a blúzom alá tévedt a keze.
- Mert elég gyakran csinálod ezt…
- Még mindig nem tudod elfogadni, hogy én egy farkas vagyok?
- Állj… ezt nem csinálhatjuk!
- Még szép, hogy csinálhatjuk. Most épp ember vagyok.
Azóta egyre gyakrabban érzem, hogy el kell mondanom neki, hogy ez így nem működhet. Épp dolgoztam, mikor Mr. Taylor jött oda hozzám.
- Drága Clover! – épp egy új terméket cipeltem az asztalomhoz – Talán egy új áru?
- Igen, az.
- Amúgy, lenne kedved eljönni velem valahova vacsorázni?
- Igen…
- T.. tényleg?
Ez számomra olyan, mint egy álom. Egy farkassal lakom, aki amikor a hold felkel átváltozik emberré. Sok éjszakát töltöttünk együtt, és ő megvédett engem a tolvajoktól, csavargóktól. De mi nem lehetünk együtt. Ezért mentem bele abba, hogy vacsorázom Mr. Taylorral. Az este nagyon kellemesen telt el. Mikor végeztünk a vacsorával elmentünk sétálni, majd hazakísért.
- Köszönöm, hogy hazakísértél.
- Clover! – az egyik kezét a falnak támasztotta, így az arcunk majdnem összeért – Úgy gondolom, hogy itt az idő, hogy…
- Eh, kérlek várj…
- Üdv itthon, Clover! – Ted nyitotta ki az ajtót. Épp időben. Nem akartam olyan dolgot tenni, amit később megbánok – Taylor, nagyon köszönöm, hogy hazakísérted. Jó éjt!
Mikor bementünk a lakásba teljesen fel volt háborodva.
- Micsoda egy gátló alak!
- Éppen ezért mentem el vele. Majd holnap bocsánatot kérek tőle.
- Holnap találkozol vele? – lepődött meg.
- Igen, ezért nem kell elkísérned.
- Meg akarsz szökni, hogy ahhoz a Taylorhoz futsz? – átölelt hátulról.
- Én.. én nem futok.
- Akkor talán szereted őt? Ez azért van, mert farkas vagyok? – szorosabban ölel – Farkas vagyok ez igaz. De vannak kezeim, hogy át tudjalak ölelni. Vannak szavaim, amiket ki tudok mondani. De te mégis megtagadod ezt az érzést, csak azért, mert állat vagyok?
Állj, ne mondd ezt! Ha ezeket hallom nem leszek képes megállni. Ne mondd ezt..
- Szeretlek. Úgy gondolom, te is így érzel.
- Én..én..- nem tudom, ha belenézek a szemeibe megint elgyengülök. Nem tudok ránézni.
- Rendben! Tégy amit akarsz! – mondta, majd átváltozott és elment.
Teljesen körültekintő vagyok. Amikor Taylorral vagyok, összehasonlítom őt Teddel. Ted kezei sokkal gyengébbek, mikor hozzám érnek. Ted hangja sokkal kellemesebb. Ted szemei sokkal… sokkal…
- Ted! – mikor Taylorral befordultunk a sarkon Ted állt ott velünk szemben. A szemei, amibe ha mindig belenéztem vadságot és erőt láttam, most csak szomorúság és csalódottság tükröződött.
- Én.. elhagyom a várost – odasétált hozzám és odaadta a nyakláncot, melyet tőlem kapott – Ég áldjon!
Ted szemei sokkal… Ott szorongattam a kezemben a nyakláncot és hagytam, hogy elmenjen. Taylor szólt valamit hozzám, de nem hallottam. A könnyeim csak potyogtak megállás nélkül. Azt sem vettem észre, amikor az a két múltkori csavargó odajött hozzánk.
- Nézd csak! Az a múltkori kiscsaj. És ma egy másik fiúval van. Szerencsénk van.
- Mégis kik maguk, jó urak? – kérdezte Taylor.
- Jó uraknak hívott – hangos hahotázásba törtek ki – A mostani barátod egy gazdag pacáknak látszik. Szórakozzunk egy kicsit.
- Ne, hagyják abba – kiabáltam.
- Huh, mi ez? – kivette a kezemből a nyakláncot, amit addig úgy őriztem – Lássuk, csak mid van.
- Állj!- kiabáltam, ahogy a torkomon kifért.
- Már megmondtam neked, hogy ezt valaki mással csináld!! – Ted ott termett előttem és leütötte az egyik srácot.
- Ted…
Taylor csak esetlenül állt ott. Nem tudta mitévő legyen. Ted… Mindig megvéd engem. Ezek az arany szemek.
- Eh… még egy percre sem hagytalak mag… - nem tudta befejezni a mondatot, mert megöleltem.
- Szeretlek! Ember vagy farkas! Kérlek, ne menj!
- Nem fogok! – olyan szorosan ölelt magához, mint eddig soha – Fogalmad sincs miket kavartál fel bennem.
Eközben a főnököm, nem tudom hogyan, de itt termett. Szegény Taylort kezdte el vigasztalni, és ahogy láttam, elég jól kijöttek egymással.
- Mit szólsz hozzá? Én járok veled – a főnök mindig tud meglepetéseket okozni. Hosszú haja leért a derekáig és az egybe részes ruhája, ami úgy nézett ki, mintha egy bálba indulna kecsesen követte a teste vonalát.
- Főnök… maga olyan kedves.
Mi pedig felmentünk a lakásomra. Egyikünk sem szólalt meg. De mikor felértünk és leültünk elővettem a nyakláncot.
- Tényleg ez illik hozzád a legjobban – miután felraktam neki a nyakláncot megcsókolt. De mielőtt tovább tudtunk volna menni, ő visszaváltozott farkassá – ah, a fenébe az idővel. A hold még mindig gyenge – megnyalta a számat- Még így is csinálhatjuk. Legalább is felőlem – megnyalta a száját.
- ÁÁÁÁ te perverz!!!
És így történt, hogy a pasim egy farkas, aki a hold fényében átváltozik emberré. Furcsa, nem?!
Várni foglak a színfalak mögött
A szobánkban voltunk a nővéremmel, mikor hírtelen egy nagyon furcsa kéréssel állt elő.
- Tessék? Részmunkaidős állás, személyzeti munkásként Alex McCartney koncertjén? – hitetlenkedve néztem nővéremre.
- Igen! A jelenlegi legsikeresebb előadó mellett dolgozhatsz két napig a színfalak mögött. Lisa kérlek, helyettesíts!
- Miért nem gondolkodtál előbb? Most meg hírtelen lelépsz kirándulni a pasiddal. Egyébként sem igazán szeretem Alex McCartney-t.
- Kérlek, ne mond ezt! Biztos vagy ebben? Azt mondtad van egy száma, amit nagyon szeretsz! Melyik is az…? – elkezdett kutatni a CD-im között amíg meg nem találta azt, amelyiket kereste – Megvan, ez az! Alex McCartney - One
Berakta a laptopba a CD-t és a zene betöltötte az egész szobát. Olyan gyönyörű hangja van. Igaz, nem szeretem Alex-et, de ez a dal, amit egyébként legelőszőr hallottam tőle, megmarkolta a szívemet. Másnap amint megérkeztem az újonnan kapott részmunkaidős állásom helyszínére hatalmas nyüzsgés fogadott.
- A részmunkaidős dolgozók ellenőrizzék a termékek mennyiségét. Ha azzal végeztetek, gyertek ide segíteni, mert nincs elég ember a dobozok pakolásához! – szólt a főnökünk.
Ahogy cipeltem a dobozokat (ami higgyétek el nem valami könnyű) sugdolózást hallottam a hátam mögül. Amint hátranéztem ott állt ő: Alex McCartney.
- Jó reggelt mindenkinek! Örülök, hogy ismét együtt dolgozhatunk! - ahogy odasétált a színpadhoz néhány velem egykorú részmunkaidős lány elkezdett sikoltozni
- El sem hiszem , hogy ő az!
- Olyan helyes!
- Zenét – szólalt meg Alex ismét. A zene elindult. Nem hiszek a fülemnek. Ez a One ! Szerencsés vagyok, hogy ilyen közelről hallhatom. Ám ahogy elkezdett énekelni abbahagyta.
- Mi a baj, Alex? Elfelejtetted a dalszöveged? – érdeklődött az egyik bandatag.
- Nem…Sajnálom, nincs kedvem ezt a dalt énekelni. Mit szólnál egy másikhoz?
MINDENKIT SOKKÉNT ÉRT A TUDAT, HOGY ALEX MCCARTNEY NEM TUDJA ELÉNEKELNI AZ EGYIK DALÁT, AMIT Ő MAGA ÍRT. PÁRAN ELKEZDTEK SUGDOLÓZNI: ,,…ÚGY TŰNIK IGAZAK A KÓSZA HÍREK, MISZERINT MCCARTNEY NEM KÉPES TÖBBÉ ELÉNEKELNI A ONE-T .
- Micsoda?! Mégis mit akarsz csinálni?!
- Alex! Alex mégis hová mész?
Felém jött. Én csak mereven álltam és néztem őt. Észre sem vettem, mikor nekem jött, csak arra lettem figyelmes, hogy kiabál velem.
- NÉZZ A LÁBAD ELÉ! – FÖRMEDT RÁM.
Hogy mi van?! Hiszem ő jött nekem, akkor mit kiabál itt velem?
- Hé, te! Ez egyáltalán nem az én hibám volt! Te jöttél nekem!- el sem hiszem, hogy az imént Alex McCartney fejét ordítottam le. Azt hiszem most végem. Jobb ha szedem a sátorfámat.
- Hé! Hogy hívnak?
- Huh?
- Mi a neved?
- Lisa Danken – nem lett mérges?
- Szóval Lisa. Bátor lehetsz, ha ilyen hangon mersz beszélni hozzám – elindult majd visszafordult – Emlékezni fogok rád!
A koncert elkezdődött. Mi, részmunkaidősök, a dolgozókkal együtt a színpad mögött hallgattuk az előadást, melyet elnyomott a rajongók sikolya. Hatalmas koncert volt. Több percnyi tapsvihar és éljenzés hangzott el a koncert végén. Mivel nekem már nem volt több dolgom, ezért én indultam elsőként haza. Átöltöztem és elköszöntem a többiektől. A hátsó kijáraton mentem ki, amikor egy csavargónak tűnő ember állt az ajtó mellett. Jajj ne, gondoltam magamba, jobb ha gyorsan hazamegyek. De ekkor az idegen megszólalt.
- Hé! Nincs kedved kicsit játszani, Lisa?
- Hogy mi? Alex? – fel sem ismertem egy ilyen ruhában. Sapkát viselt, ami eltakarta az arcát. Egy izomtrikó, amin egy ing volt és egy laza gatya és egy egyszerű sportcipő volt rajta.
- V..várj! Hová viszel? – megfogta a kezem és húzott maga után- Hé ez fáj. Engedd el a kezem.
Ekkor olyasmit tett, amit álmomban sem hittem volna. Megcsókolt.
- Ne használd ki a helyzetet! – megütöttem az arcát.
- Micsoda? Mi a fenét művelsz? Már az első perctől tudtam, hogy furcsa vagy. Nem vagy a rajongóm? A legtöbb részmunkaidős dolgozó előadók után vágyakozik,nem?
- Én csak a nővéremet helyettesítem! Ne hasonlíts azokhoz! Egyébként is..A mai élő show nagyon kiábrándító volt! Habár nem nevezném magam a rajongódnak, de a One a kedvenc dalom. De azt hiszem CD-n jobb hallgatni – teljesen kibuktam rá. Habár megfordult a fejemben, hogy túl léptem a határt. Végül is egy sztárral beszélek. Az egyik leghíresebb énekessel. De ő csak nevetett legnagyobb megdöbbenésemre.
- Csodás! Megint olyan öntelten beszélsz velem! Van bátorságod úgy látom – túl közel hajol. Ez így nem lesz jó. De nem tudok másfelé nézni. A szeme rabul ejtett. Azok a szép nagy barna szemei – Szeretném, ha ma együtt mennénk el szórakozni!
A város zajai betöltötték az egész teret. Ahogy megfogta a kezem..pár perccel ezelőtt még azt sem tudta hová akar menni. Csak céltalanul bolyongtunk. Nem tudom mit vett a fejébe, de nagyon eltökélten mentünk egy irányba. Én csak hátulról figyeltem őt és gondolkodtam. Senki se gondolná, hogy Alex McCartney képes így felöltözni és ilyen helyen sétálni. Eszébe se jutna senkinek. Hirtelen megállt én pedig neki mentem. Úgy tűnik megérkeztünk.
- Ez fájt! Mi történt? – és akkor meghallottam, hogy egy utcazenész Alex egyik dalát játsza.
- Hűű! Gyere menjünk oda és szórakozzunk egy kicsit! – kacsintott rám és maga után húzott.
Odament az utcazenészhez és elkezdett vele beszélgetni.
- Tessék? Te szereted ezt a hapsit? Alex McCartneyt? – kérdezte a zenésztől
- Persze, és te?
- Igen, nagy rajongója vagyok! Ő a legjobb! – itt van az a pont mikor rájöttem. Egy önimádó idióta..- Tudsz másik dalt is tőle? Egy kicsit gyorsabbat?
- Persze!
- Lisa, gyere énekeljünk együtt!
- Mi…Micsoda?
Hű…ez tényleg megtörténik? Annak ellenére, hogy előadó olyan sok mindent kell kiállnia, hogy ez már egyáltalán nem is szokatlan a számára? De ahogy ott táncolt és énekelt. Az emberek körénk gyűltek és jól érzik magukat. Olyan ártatlannak tűnt. Nem lehet normális élete. Neki mindig a rivaldafényben kell lennie kamerák kereszttűzében. És ez a kis utca táncos éneklés kikapcsolódás. Végre kibújhat egy kicsit a sztár életből és pár órára normális tini srác lehet.
- Ez a hang…olyan mint Alex McCartneyé..ugye? – szólt egy lány a tömegből
- Szerintem is. Nagyon hasonlít! – válaszolt egy srác – de nem hiszem, hogy ő egy ilyen helyre merészkedne.
- De éppen ma volt koncertje a közelben – válaszolt a lány.
- Le…Lehetetlen – suttogta az utcazenész.
- Bajban vagyunk, futás – súgta Alex nekem, majd elfutottunk. A távolból hallottuk, ahogy az emberek az ő nevét kiabálják és éljeneznek. Befutottunk az arénába, ahol ebben a két napban koncertezik. Ott álltam vele a színpadon.
- Aszta!- ámuldoztam- Ez félelmetes! Csodálatos!
- Biztos nem lesz baj, hogy engedély nélkül bejövünk?
- Biztosan nem! Ez egy titkos átjáró! Ne szólj róla senkinek – kicsit kínosan érzem magam, hogy ide bújtunk el – „A vakító fényözönben az általam feledett tájon,csak a Te jelenléted tükröződik vissza”. A One dal, mely egy jövőbéli szerető kereséséről szól. Azok a rajongók bizonyára nagyra becsülik az igaz szerelmet, ezért jönnek el meghallgatni téged.
- Lisa, ma azt mondtad, hogy nagyon kiábrándító volt a One, mikor énekeltem. Akkor nem mondtam semmit, mert egyetértettem veled. 3 évvel ezelőtt, mikor a One még sláger volt, nem számított, hogy TV-ben vagy élőben, bármennyiszer el tudtam énekelni a dalt. De, aztán nem tudom mikor, de hirtelen olyan üresnek éreztem magam. Habár, volt valami, amit át akartam adni, azt sem tudtam valójában miről énekelek. Hát nem vicces? Úgy éreztem, hogy egy szöveget mondok és nem egy dalt énekelek. Szóval amit ma hallottál az nem egy dal volt. Csupán a külsőm volt az, ami ezt az egyszerű dalt hamissá tette.
- „Irántad érzett őrült szerelmem vadul eltűnt. Nem tudva, hogy szomorú vagy, nyugodtan aludtam. Sosem voltam még ennyire szánalomra méltó.” Ha meghallom ezt a pár sort, mindig könnybe lábad a szemem. Ha kétségbe vagyok esve csak arra kell gondolnom, hogy valahol valaki átölel engem és az ez utáni vágyakozás erősebbé tesz engem – közben leültünk így odafordultam hozzá, mélyen a szemébe néztem és ezt mondtam – Szóval ezért ne beszélj össze vissza hülyeségeket! Csak énekelj tiszta szívből! A dalaid képesek az embereknek erőt adni és a szívüket megérinteni. Hogy a dalaidat hallhassák nem kell mást tenned, mint tiszta szívből énekelned! Engedd, hogy hallhassák a dalaidat!
- Ez olyan megalázó! Hagytam, hogy egy tőlem sokkal fiatalabb lány nyújtson vigaszt! – próbálta elviccelni, de látszott a szemén, hogy örül neki.
- Talán balhézni akarsz? – poénkodtam.
- Bolond! Nem, persze, hogy nem. Amikor először találkoztunk, a szívem azt súgta, hogy „talán ez az a lány, aki megadja a választ, amit keresek”. Úgy tűnik a megérzésem helyes volt- olyan mosolyát mutatta, amit még sosem láttam. Olyan ártatlan volt- Köszönöm szépen.
- Egyébként..a One-ban a „ csak Te” megtaláltad már őt?
- Még nem…még nem találkoztam vele, még keresem őt. És ő is biztos keres engem. Így gondolom.
- Hé! – szólaltam meg hírtelen – Biztos én vagyok az! Mit gondolsz rólam?
- Micsoda? Hogy te? Ez valami féle flört? Randira akarsz hívni?
- Nem tudom…Tényleg nem értem,de csak azt hiszem, hogy az akit általában nem érhetünk el kezeinkkel, a szemünk előtt van – megfogtam a kezét és a szívemhez húztam – és ha kinyújtod felé a kezed, olyan mintha meg tudnád érinteni, pont így. Én nem vagyok a rajongód, de most a szívem miattad dobog ilyen hevesen. Nem akarlak elhagyni. Nem akarom, hogy így érjen véget. Kérlek, maradj velem!
A tekintetünk találkozott és megcsókoltuk egymást. Miután abbahagytunk elkezdtem kuncogni.
- Mi a baj? – kérdezte.
- Semmi, csak holnap kétezer szeme fog erre a színpadra tapadni, mi pedig ilyesmit teszünk itt. Kicsit érzéki..
- Kis buta! Holnap a színpad mögül nézz!
Másnap, ahogy ígértem ott voltam. De valami történt.
- Huh? Nem mehetek be? Miért? Még itt dolgozom!
- Ha nem, hát nem. Menjen szépen haza!
- Várjon egy percet! – ez nem velem történik. Valaki mondja, hogy ez csak egy rossz tréfa – Miért mondja ezt?
- Lisa Danken! Nagyon jól kellene tudni az okot. Engedje meg , hogy bemutatkozzak. Tasha Watson vagyok, Alex McCartney menedzsere. Gondolom már tudja mit akarok mondani. A biztonsági őr mondta, hogy tegnap látta önt és Alexet a színpadon. Ez Alex életének legfontosabb pillanata. A te jelenléted nem lenne jó hatással rá. Ezért megkérem önt, hogy ne találkozzon vele többé! Az egyik munkatársától majd megkapja a fizetését.
Összefolyt előttem a világ. Ez biztos velem történik? Látni akarom! Megígértem neki, hogy ott fogok állni a színpad mögött. Találkoznom kell vele! Még egyszer látnom kell. Elkezdődött a koncert. „ A fullasztó hőségben, egy dal, melynek hallgatásához már régen hozzászoktam, tartsd vissza erősödő szívdobogásod, végy egy mély lélegzetet még egyszer. Egy csodára várok, hogy találkozhassunk, ma egy színpadon állok csak úgy mint azelőtt. Kutatok azután, amit mindenemmel meg kell védenem. Egy napon csak te fogsz létezni számomra.
- Alex… - hallom őt. Alex érzései, elérnek hozzám. Futásnak eredtem. Nem állíthat meg senki, mert találkoznom kell az én egyetlenemmel. Felmentem a színpadra és az utolsó sorokat együtt énekeltünk ölelkezve: „ Egyetlen választásom az, hogy hozzád legyek kötözve. Szemeidben tükröződik majd, mikor eljön az a nap…Akkor majd szorosan átölellek és soha többé nem engedlek el újra.”
Janine&Abe
Egy gyönyörű, nyári napon történt. Abe és én már régóta terveztük ezt a találkát, mely egyben az utolsó is. Emlékezetessé akartuk tenni, ezért Abe foglalt egy szobát az Avantgarde Hotel Istambulban, Törökországban. Most voltam életemben először egy 5 csillagos hotelben. Az a fényűzés, pompa. Testőrként nagyon ritkán fogok ilyen luxusban részt venni. Abe felvezetett a 132-es szobába. A szoba… nagyobb volt, mint az otthoni lakásom. 2 fürdőszoba, egy jakuzzi, 1francia ágy és egy terasz. Gyönyörű volt.
- Kérsz valamit enni vagy inni? – kérdezte.
- Igen, egy pohár pezsgőt meginnék.
- Halló, szoba szerviz? – beszélt a telefonba – Egy Belle Epoque Cuvée –t kérek és két poharat. Igen. 132-es szoba. Köszönöm.
- A világ legjobb édes pezsgője?
- Természetesen. Én vagyok Abe Mazur. Nekem mindenből a legjobb jár.
- Sosem változol. Gyere, ülj le mellém.
- Ma találkozunk utoljára, Jan. Ezt nem beszélgetéssel kéne eltölteni, nem gondolod?
- De Abe…
- Nyugalom!
Kopogtattak. Abe mérgesen ugyan, de kinyitotta az ajtót és elvette a pezsgőt a poharakkal együtt. Lerakta az asztalra és kibontotta az üveget. Az egész szobát betöltötte a pezsgő sistergése, ahogy kihúzta a dugót. Intett, hogy menjek utána. Bementünk a fürdőbe, ahol a jakuzziban rózsaszirmok voltak a víz felszínén. Levetkőztünk és a pezsgőt ott fogyasztottuk el. Egyszer csak egy halk zene vette kezdetét. Better Midler – The Rose című száma ment miközben csókolóztunk és egymáséi lettünk. Azt az estét soha nem fogom elfelejteni. Még órákig bent feküdtünk a jakuzziban és igyekeztem minden percet jól megjegyezni.
- Szerinted, sikerült?
- Ezt neked kell érezned, Janine. Rose.
- Micsoda?
- Rose. Ez legyen a lányunk neve.
- De te mégis honnan veszed, hogy lány lesz. Miért vagy benne olyan biztos, hogy megfogant ez a gyermek?
- Érzem. Kérlek, ezt a nevet add meg neki. Ha mást nem is kap tőlem, legalább a nevét hadd én adjam neki.
- Ibrahim..
Megcsókoltam. Miután elváltak ajkaink kiszálltunk és még egyszer, utoljára magamba szippantottam a drága parfümjének illatát. Életem legszebb estéje volt. Rose pedig ennek az estének a legszebb ajándéka.
